Krumpli habbal (II.)

2010 június 9. | Szerző: zsebró |

A Titicaca-tó vidékén ezelőtt 7000 ezer évvel hódító útra kélt a krumpli; az inkák istenítették, imákat zengett hozzá, ezt látva a hódító spanyolok is kapva kaptak rajta, jól jön ez majd otthon is; az otthoniak viszont szkeptikusan fogadták, bár egy szerencsés véletlen folytán állítólag maga a koronás krém jött rá a növény csínjára-bínjára, viszont…
A köznép nem nagyon akaródzott rákapni a krumplira, hiába mondogatták neki, hogy milyen jó meg laktató is ez (és még a skorbut ellen is hatásos, ami ugyan idővel derült csak ki, miután, többedjére már, azok a tengerészek, akik a hosszú hajóút során rendszeresen krumplit ettek, nem lettek skorbutosak, épségben átvészelték az utat). Ha valahol termesztették is, enni nem ették, csak gyönyörködtek virágjában, zöldjében, a gumóját a háztájiaknak adták.

Az volt a baj a krumplival, hogy gyanús szerzetnek találtatott nagyon. A néphit arra jutott, hogy mivel ehető része a föld alatt terem, a burgonya nem más, mint az ördög eledele, így annak fogyasztása csakis bűnös dolog lehet, szóval ő, köszöni, inkább nem kér belőle…